Üdvözletem minden kedves tudatosan és véletlenségből erre tévedőnek!


Munkából hazatérvén, kissé fáradtan, ám megtörve nem, serényen körmölöm ezen sorokat eme kései órán, s a körülbelül egy hetes reklámszünet elmúltával célirányosan folytatom is mindazt, amit a korábbi ismertető poszttal elkezdtem. Aki esetleg elfelejtette, újdonsült olvasó, vagy nem lenne tisztában/képben, hogy miről is volt eddig szó, az (erősen javasolt) két opció közül választhat:

A: legörget egy elhanyagolható tört másodpercnyi egységet.
B: IDE kattint az első részért, és IDE a harmadikért (igen, mert már van ilyen is, és utaztam az időben, muhaha!)

Azt már elöljáróban le kell szögeznem, hogy mindenképpen trilógiává fog bővülni ez a blogindító önismertető, mivel ahogy a napokban gondolkoztam, hogy miket is szeretnék még leírni ezen iromány alkalmával, egyre több és több ötlet pattant ki a fejemből, így megkíméllek titeket és jómagamat is attól, hogy ezt egyetlen egy,  orbitálisan nagy masszába zsúfoljam össze.

*Ki merem jelenteni, hogy hobbi szinten tevékenykedő, amolyan átlagos kocka vagyok, aki már akkor belecsöppent az iparágba, mikor még cumisüvegből szlopálta az agyoncukrozott teát óvodás korszakát totyogtatva. Bármennyire is durva, hihetetlen belegondolni, de egy viszonylagosan gamer családba születtem bele, így a kezdetektől kezdve meg volt pecsételve ilyen téren a sorsom. Nagy, zöld szembogaraim kitágulva meredtek felváltva hol a tv képernyőjére, hol pedig nagymamámra (vagy éppen nagybátyámra), aki megtörhetetlen és elpusztíthatatlan lelkesedéssel, szenvedéllyel és jókedvvel nyúzta a sokadik Sega Genesis, vagy PS1 konzolos kontrollert és játékot. A későbbiekben ez a game-ek iránti passzió, hobbi és szeretet rám is átragadt, melyet csak tetézett ifjonci kíváncsiságom és virgoncságom, így nézőből aktív résztvevője és cselekvője lettem az iparágnak eleinte csak konzolon, majd pc-n és telefonon is. Nem kívánok egyelőre oldalt és állást foglalni a platformokat illetően, mivel többen is érintett vagyok, és a részrehajlás nem lenne igazságos kenyerem, de saját magamnak hazudnék, ha a gyerekkoromból kifolyólag a konzolokat (azon belül is a Playstation-t) nem övezné egy picivel több szeretet, mint a többit. Manapság már koránt sem vagyok olyan vadállat, mint egykoron, de a vér nem válik vízzé, és ujjbegyeim, valamint reflexeim sem rozsdásodnak be olyan könnyen. Bővebb ismerettő leírás, kedvenc játékaim elemzése, nosztalgiavonat indítása és sok-sok gamer stuff várható, aminek már az elgondolása is megér egy külön könyvet. Ez most csak ilyen nagyon dióhéj szagú firkantás volt a jég felszínét tűheggyel kapargatva.

*Nem vallom magam tehetségesnek benne, sokkal inkább tisztes iparosnak, de nagyon szeretek rajzolni, firkálgatni, és karaktereket tervezgetni. Ez a szokás, megszokás, hobbi is viszonylag korán kezdődött nálam, és nem is igazán emlékszem már, hogy mi is tetszett meg benne, vagy hozott lázba iránta, mégis nagyobb figyelmet és intenzitást mutattam a rajzolás iránt, mint a korombeli lurkók. Bár az annak idején kreált "alkotásaimat" minden szívfájdalom nélkül abszolút letagadnám. Persze gyakorlat teszi a mestert! A számtalan óvodás és alsós iskolás kifestő falás, valamint a szinte mindennapos, több, mint két évtizede tartó rajzolgatás végül megtette jótékony hatását, és mára olyan szinten űzhetem ezt, amivel az én maximalista és szadista énem is ki tud prüszkölni magából egy karcsú "oké"-t. Hogy majd láthassátok, miről is beszélek, lesznek képek idevetve a műveimről is. Azt még le kell szögeznem, hogy mindent fejből csinálok, nem nagyon szeretek másolgatni, végtére is, a rajzolás számomra azt hivatott elősegíteni, hogy a végtelen univerzumnyi fantáziámat időnként lecsapolva papírlapra vethessem (akárcsak az írásnál).

*Megőrző, gyűjtögető embertípus vagyok. Abból is a durvábbik fajta. De most komolyan. Nem akarok nagyon nagy mélységekig belemenni a témába, de sokféle gyűjtögetni való dolgot, és olyat is, amit kevésbé, ritkán, vagy egyáltalán nem szokás halmoztam össze 26 életévem során. Ezek nagy része révbe ért, és vagy elvesztettem az érdeklődésem irántuk, vagy meguntam/kinőttem őket, de még ez sem tántorított el tőle, hogy megszabaduljak felnőttként hordáiktól, és kidobjam, eladjam vagy elajándékozzam őket. Mert eszmei értékkel, emlékekkel vannak megspékelve, felruházva számomra, és nem felejtem el mindazt az energiát, pénzt, valamint kutatást, kalandot és hajszát, amit beléjük öltem. Én így tisztelem meg mindezt, a magam módján. Mindenkinek csak viccesen azt szoktam mondani, akik először vannak nálam, hogy készüljenek fel arra, hogy egy múzeummal, vagy raktárral fogják szembetalálni magukat. Persze ami másnak szemét, az van akinek kincs is lehet. Manapság mindez kb leredukálódott alig pár aktív projectre: Ezek közül is a legnagyobb, a filmes DVD-k (ami mondanom sem kell, nem véletlen és meglepő), a különféle energiaitalos dobozok, és egy bizonyos kártyajáték lapjainak gyűjtögetése. A későbbiekben lesznek-lehetnek képek a különféle gyűjteményeimről, vagy egyéb belsős infókról ezekkel kapcsolatban.

*Nagyon szeretem a tetoválásokat, valamint magát az elkészítési procedúrát. Rendelkezem is jó párral, és tervben is van körülbelül ugyanannyi, mint ami fellelhető a testemen. Higgyétek el: varratni jó. Lesznek posztok magában a tetoválásról, mint téma, valamint a sajátjaimról és a tervben levőekről is. Ez most egy ilyen kis rövid fun fact volt.

*És végül, de nem utolsó sorban, ezen poszt és jómagam végső ismertetőjegye (ami most igencsak aktuális lett számomra, így nem véletlenül ezt írom ide utoljára). Ez egy kicsit rendhagyó lesz, mivel egy nézetemet fogom megosztani veletek, amiben erősen hiszek, ez pedig nem más, mint maga a sors-sorsszerűség. Én abban hiszek, hogy nincsenek véletlenek az életben, minden okkal történik, legyen az jó, vagy rossz. Okkal ismersz meg embereket, és csöppennek be az életedbe, valamint te az övékbe. Okkal maradnak benne, és okkal távoznak, akárcsak te az övékből. Minden egy lecke, egy tanulság, egy aprócska öröm és boldogság, valamint bánat és fájdalomkapszula, amit átnyújtunk egymásnak. Minden ami változékony, az maga az időintervallum.  
Ettől független javasolt nem elfelejteni, hogy nem szabad mindent rábízni sorsunkra, nem szabad túl lustának, könnyelműnek és lazának lennünk ezzel kapcsolatban, hogy majd az élet elintézi, meghozza és kisöpri helyettünk, mert így számtalan apróbb és fontosabb lehetőségtől foszthatjuk meg magunkat. Meg kell tanulnunk figyelni és meghallani a láthatatlan és hallhatatlan dolgokat, amiket mutatnak és suttognak nekünk sorsunk muzsikusai. Tudnunk kell értelmezni, és aszerint cselekedni. De ez most kicsit súlyos téma így késő estére még nekem is :) Talán kipihentebben jobban fel tudnám vázolni és megmagyarázni, mire is gondolok, mint most, hogy érthetőbb legyen. 

Mivel az előző posztban azt mondottam, hogy igyekszem névtelennek maradni, és megőrizni anonimitásomat, így sokan azt gondolhatják, hogy ez alól a külsőm, vagy az arcom sem képez majd kivételt. De nem! Úgy döntöttem és szeretném, hogy a gondolataim és lelkem által ide irkált sorok mellett vizualizálni is tudjatok engem. Épp ezért megosztok veletek egy félig sejtelmes és rejtélyes arcképet magamról a legaktuálisabbak közül, mely pár nappal ezelőtt készült Fonyódon.


[Nos íme! Ez lennék én! Az a kezdetleges szakáll-förmedvény egy fogadás eredménye, és legalább egy évig rajtam fog maradni, de aztán lehet, hogy tovább is.]

Most pedig... Még nem... nem búcsúzom el.
Úgy érzem ejtenem kell pár szót a Fotósomról is.  

Ő egy olyan dinnyepalánta, aki a 26 éve forgatás alatt levő önéletrajzi filmem aktuális jeleneteinek centrális főszereplője, merész, és kissé túlzó kijelentéssel élve hősnője, aki a reflektorok mögül, kezdeti statisztából és mellékszereplőből lépett elő és avanzsálódott fel. Ő egy olyan különleges személy számomra, aki egyedüli szentjánosbogárként tündökölve világítja és ragyogtatja be jelenlegi életem sötétbe vesző, éjszakai horizontját. A kis butus nincs tisztában azzal, és nem tudja, hogy milyen egyedi, páratlan kis csoda önnön lénye, és hogy milyen sok erővel és értékekkel rendelkezik mélyen legbelül. Nagyon szívesen segítenék neki legyőzni, eloszlatni és felfalni a félelmeit, kételyeit és démonait, de makacssága okán rá kellett jönnöm, hogy ez egy olyan harc, amit saját magában, egyedül kell megvívnia, és csak ő lehet rá egyedüliként képes. A rafinált kis boszorka a napokban jókora örvényt varázsolt bensőmben, de meg kell, hogy tanuljak úszni benne, mert a vízi hulla jelmez manapság már nem divat. Most mégis... keserédes mosollyal írom ezen sorokat :) 

Nem tudhatom mit tartogat számunkra a jövő, de remélem a sors és a körülmények úgy hozzák, hogy ne kelljen őt (is) elveszítenem.

Mára ennyi, maradok mindenkinek tisztelettel: Đelor!
Sziasztok!

"Ne felejtsétek" rovatunk #2: "A real man is someone who forgives a woman for her lies!"   

   

Nos...
öhm...
.
.
.
*Sóhajt*...
Essünk túl a formaiságokon...
(Ha egy jó nagyot ugranék előre, akkor sem tudnám kikerülni ezen eternális csapdát)


Leszögezném már így a legelején, elöljáróban, hogy sosem "szerettem" a bemutatkozó posztokat és irományokat sem olvasni, sem pedig megalkotni, mivel egyrészt bizonyos idők távlatából tudatosan rákeresve, vagy random rátalálva és visszaolvasva egyaránt felérhet egy időzített facepalmos mazochista harakirivel, és kínosan megmosolyogtató múltidéző morzsákkal, másrészt pedig nem tulajdonítok számukra akkora hasznot és értelmet, mint amekkorával eredeti koncepció szerint rendelkezniük kéne. Végtére is... mint ahogy a nevéből is ki lehet következtetni, be kéne, hogy mutasson valakit, vagy valamit, és kedvcsináló előételként kéne lengedeznie a szélben, egy méretes horogra akasztva, melyet csak másodperceknek beillő évek választanak el attól, hogy a víztömegbe csobbanva az olvasni vágyó halak ráharapjanak, és megízlelhessék esszenciáját. Még én magam sem tudom, hogy finom lehetek-e. Ezt az idő kondérjában rotyogva fogom csak a nagyvilág és önnön létem tudtára adni. Mint ahogy a sebtében és zsebből előkotort klisés szavakból összetákolt cím is utal rá: hosszú út áll előttem és összességében előttünk is (ezt így eleve nagyon mókás kinyilatkoztatni, hisz momentán fogalmam sem lehet, lesznek-e olvasóim egyáltalán, de hát fő az optimizmus :) ) és ezzel egyetemben mögöttem is, melyet szép apránként szeretnék majd kipréselni-kiírni magamból, hogy a hátam mögött fellelhető macskakövekre bárki ráléphessen, és kitörhesse rajtuk a bokáját. Jövőbelátó képtelen képességeimnek hála pedig már most tudom, hogy akárcsak az élet, úgy a blogolás sem lesz zökkenőmentes. Mindenki hozzon magával esernyőt, ez nagyon fontos! 

*sóhajt*
Elöljáróban ennyi szerintem bőven elég lesz... Vagy mégsem... Francokat! Úgy néz ki legközelebb mégiscsak készítenem kell egy udvariasabb és formaibb bemutatkozást, hogy az eme poszttal rekordsebességgel lerombolt első benyomásomat tiszta alapokra építhessem újjá.

Addig is, ne felejtsétek el:  #1Az a baj az emberekkel, hogy többségében a történelmet csak tanulták, nem pedig tanultak belőle...
 (még jövök!)