Ahoy Jónépek!
Üdvözletem minden kedves tudatosan és véletlenségből erre tévedőnek!


(Aki esetleg eddig lemaradt, annak kötelező kattintás IDE, és így már egykettőre tudni fogja mi merre hány méter.)



Ez egy igen hasonló kérdés,  mint a 8. napos, á la: valaki, aki pokollá tette az életedet vagy pocsékul viselkedett veled, mondhatni a továbbgondolása, ezen felül pedig közvetlen folytatásának tekinthető és ellentétpárja az előzőnek. Épp mindezek miatt nem is igen szeretnék a kelleténél többet időzni és szócséplésre vetemedni ennél a kérdésnél, mint amennyit megérdemel. De vajh, talán mégis hosszú lesz? Elöljáróban leszögezem, hogy nem feltétlenül vallom, hogy igazam van-lesz ebben a témában. Nem kizárt, hogy tévedek, rosszul látok, vallok valamit. Semmi sem lehetetlen. De mégis, ez az én véleményem, fogadja ezt mindenki tisztelettel, és esetlegesen írja meg építő jelleggel, ha van toldása-foldása.

Mint mondottam volt, ahhoz, hogy egészséges életet élhessünk mind testileg és lelkileg, ahhoz az ismerősi körünknek is olyan ápoltnak és tisztának kell lennie, mint normál esetben az udvarunknak. Sokan vannak, akik toxikusak, energiavámpírok, sőt, veszélyesek ránk nézve, és nemhogy előre vinnének az életben, inkább lehúznak, ellehetetlenítenek minket. Két lábon járó negatív hullámokat generáló atombombák. Lábbilincsen levő ólomgolyók, fulladás közeli állapotba hozó szirén énekű betoncsizmák. Nem mindenki akar jót neked. Nem mindenki az, akinek mutatja magát. Nem mindenki a barátod! Ezt sokan hajlamosak elfeledni, aztán pedig miután megtörténik az a nagy naiv koppanás, tehetetlenül és értetlenül próbálnak feltápászkodni, és összeszedni az erejüket, szétszóródott, darabkákra tört életvázájuk roncsait. De ez is egy lecke, egy tanulság, egy olyan pofon, amit legalább egyszer, talán párszor, de semmiképp sem sokszor meg kell tapasztalnunk, és óvatosnak kell lennünk az eljövendőben.

Akivel nem tudsz kölcsönös kompromisszumok közt együtt élni, létezni, levegőt szívni,  dolgozni, aki lenéz téged, az álmaidat, a lényedet, nevet rajtad és kibeszél a hátad mögött, sőt mi több, a szemed előtt, valamint megaláz, terrorizál, zsarol és szavakkal, vagy akár fizikálisan árt neked, az az egyszerű képlet szerint nem oda való, ahol momentán jelenleg tartózkodik a bűvkörödön belül. Még ha nem is feltétlen szabadulsz meg tőlük, de mindenképp tenni akarsz az ügy érdekében, próbálj meg beszélni velük erről, igyekezzetek ez ügyben dűlőre jutni, orvosolni amit lehet. Ha lehet. Ez ilyen egyszerű! Vagy mégsem?

Elvileg szabad akarattal ellátott gépek vagyunk, tele megszámlálhatatlanul sok, milliónyi, milliárdnyi színes-szagos érzelemszilánkkal. Tudnunk kell, meg kell tanulnunk kezelni az ilyen helyzeteket és embereket, még akkor is, ha esetlegesen nem áll módunkban, nem engedhetjük meg magunknak, hogy elengedjük ezeket az egyéneket, mert valami oknál fogva meg van kötve a kezünk, és például nem csak rajtunk múlik, hanem a környezeten, a megszámlálhatatlan szituációk egyikén, rajta, vagy másokon. Közelebbi hozzátartozód, a napi rutinod szerves része, teszem azt évek óta, aki makacs szennyeződésként tapad rád, az összes tisztítószer pedig másnál leledzik, és nem adja kölcsön, mert egész egyszerűen nem lehet, nem illik. 

De mi van akkor, ha zöld, szabad az utad? Ha megteheted? Akkor miért késlekednél-kételkednél benne, hogy jó döntést hozol-e? Mindig azt kell nézni, mi szolgálja a javadat, hisz ez a te életed! Nem másoké. Te tudod mi jó neked, mire és kire van szükséged. Nem csak ragaszkodni és megtartani, hanem elengedni is tudni kell! Főleg azokat, akik miatt pocsékul, irritálva, fáradtan, megszégyenülve, stb. érezheted magad újból és újból. Nem szégyen. Még akkor sem, ha az adott illető felháborodik ezen, nem érti, mérges lesz, visszahárítja rád a támadást, megpróbál a lelkedre beszélni, vagy éppen bűntudatot kicsikarni belőled. (hisz az ő érdekei mást diktálnak, vagy éppen nem látja a te szemszögödet, s esetlegesen nem is akarja)

Úgy vélem mindenki életében eljön a pillanat, amikor azt suttogja, kiáltja, ordítja, hogy elég! Mindenkinek van ilyen személlyel dolga, esetlegesen többel is. Sőt, általában több ilyen van. Persze okkal hördülhetne fel mindenki, hogy na, ha én most mindenkit kigazolnék magam körül akit nem oda valónak érzek, vagy árt nekem ilyen-olyan formában, akkor jóformán egyedül maradnék, és mindenki haragudna rám a közegemben... Totál nem érné meg...

Én erre csak azt mondanám, hogy akkor barátom, bizony cudar szar, ótvar közegben lehetsz. Sosem válhatsz gyémánttá egy hulladékfeldolgozóban, valamint nagy valószínűséggel hozzád hasonló értékekkel és kvalitásokkal rendelkezőket sem fogsz ott találni. Van is az a mondás, hogy ha egy teremben te vagy a legokosabb, akkor rossz terembe kerültél. És ebben van valami igazság. Törekednünk kell a fejlődésre, és ehhez az is hozzátartozik, ha nálunk tapasztaltabb, okosabb, rátermettebb, bátrabb és erényesebb emberekkel vesszük körbe magunkat, akik kötélhágcsót ledobva kiemelhetnek minket a sötétségből a fénybe, maguk közé. De mindaddig, amíg egy oly veremben tengődünk, egyedüli fényforrásként, hol csak a lánguk kioltása az egyedüli jövőkép, akkor sosem válhatunk erőssé, és juthatunk egyről a kettőre. Ez hangozhat úgy is, hogy a mi szemünkben értéktelen embereket cseréljük értékesre, de ez túlontúl fekete-fehér, és szűk látókörű megfogalmazás lenne. Mégis, most úgy érzem felesleges boncolgatnom, fejtegetnem mindezt jobban, mindenki döntse el maga az értelmezését, és találja meg benne a lényegi üzenetet. Bizonyosan vannak aspektusok, amikbe most nem mentem bele, és nem vizsgálgattam, ezzel tisztában is vagyok, ilyen például a párkapcsolat, főleg ha nagyon sok gond van vele-veletek. Ez olyan sokrétű, hogy külön posztot érdemelne, de mint mindig, e téren is van véleményem, pötyögni valóm :)

Zárszóként: Igen. Természetesen nekem is van-vannak ilyen egyének az életemben. Még. De ami késik, nem múlik. Van, amihez türelem kell, és erő. Sok erő, elszántság, és idő.


Osztani, másolni, kedvet kapni ér!
Maradok mindenkinek tisztelettel: Đelor!
(És még nem köszönök el, hiszen robogok tovább ;) )