Ahoy Jónépek!
Üdvözletem minden kedves tudatosan és véletlenségből erre tévedőnek!


(Aki esetleg eddig lemaradt, annak kötelező kattintás IDE, és így már egykettőre tudni fogja mi merre hány méter.)


[Apró megjegyzés/fun fact, mielőtt belevágnék: annak idején Istenhez intéztem egy levelet eme kérdés apropóján (ami természetesen már nincs meg, és nem is emlékszek teljesen a tartalmára, mert miért is), így most mindenképp szakítani akartam ezzel a hagyománnyal, és nem is lett volna helyénvaló ugyanúgy neki körmölni több okból kifolyólag is. Ez egy komplex, bonyolult levél lesz, és cseppet sem egyszerű számomra.]



Kedves Te, aki egykoron felnéztél rám!

Nem tudom hol jársz pontosan, mit csinálsz épp, mikről is álmodozol-ábrándozol momentán, és mi is lakozik a lelkedben. Bizonyára egy jókora zűrzavaros katyvasz tájfun tombolhat benne, ha tippelnem kéne. Én megértem. És így van ez jól. Később talán lecsillapodik... Mondanám, de nem akarlak becsapni. Megijeszteni és lelombozni pedig pláne... Ám, most hazudnék, ha azt írnám, hogy nem teszem. Mert meg kell tennem, akaratom ellenére is, hogy tisztán láss, keserűen kristályosan a jövőbe vesző, szürke ködön át. Kalauzolnom kell téged, hogy lásd az én jelenem valóságát. A te reményekkel, rejtélyekkel, valóságos érzelemaknákkal teleszórt jövődet. Nem ismersz még engem, ezt le kell szögeznem, és be is kell ismernem, valamint veled is nyomatékosítanom kell a tényt, kedves barátom. Akárcsak szép lassan én sem téged. A híd, mely összeköt minket, egyre hosszabbra épül, míg végül a két part sem lesz kettőnk látóhatárában.

Hiszel, bízol bennem, nagy dolgokat vársz tőlem, akárcsak többen is, tudom jól. És tedd is, mert ez a kötelességed, a kapaszkodód az útkeresésed, kalandod közben. Másképp nem is lehet, ha derék tisztes mód akarod csinálni. A magadba vetett erődtől azt várod, hogy később kicsírázhasson, égig érő paszulyként törve az ég felé, hogy elérhesse a csillagokat, minden álmaid netovábbját. És ez jó. Nagyon jó. Erős vagy, senkinek se hagyd, hogy összetörje ezt benned, és akadályokat állítson feléd ebből kifolyólag. Bárki mondhat bármit, erős vagy. Mi több, és ez most meg fog döbbenteni téged, talán hátra is hőkölsz fejcsóválva, azt gondolván, hogy bizonyosan hazudok, bolondozok veled valami okán, de akkor is így van; sokkal erősebb vagy nálam!

Nos, ez így elég mellbevágó lehet, ami azt jelenti, hogy lesz egy adott pont, vagy több is az életedben, amikor elgyengülsz, gyengébbé válsz, mint amilyen egykoron voltál több aspektusban is, de ne csüggedj, ne ijedj meg! Hinned kell benne, hogy csak átmeneti állapot, és előbb-utóbb főnixként térhetsz vissza hamvaidból, hogy akár túl is szárnyalhasd a valamikori korlátaidat, csúcspontodat. Igen... Ez nagyon erőtlenül és nyersen hangzik tőlem, már-már biztató szónoklatnak sem állja meg a helyét négy lábon, de ne várj tőlem momentán többet. Akárcsak neked bennem, úgy nekem is a jövőmben kell bíznom, és belé fektetni minden hitem és reményem, ami még maradt. Mert már csekélyke, fele-sőt, negyedannyi sem, mint a tiéd. De ne kárhoztass érte, eljő az idő, mert sajnos el fog, amikor megérted, és megtudod, miről is beszélek... Francba is, milyen jó volt csenevész, naiv tinédzsernek lenni, ki nem ismerte még a felnőttkor minden nyűgét, búját-baját...

Ne érts félre, a legjobbakat kívánom neked, de nem akarlak áltatni ezzel, és azt sem akarom, hogy olyan útra tereljelek, vagy indítsalak el, mely nem a tiéd, nem az igazi, s talán ártanék is vele. Lehet, hogy nincs is nagyon választásod, az én nyomdokaimba kell lépned, az én nyomvonalaimon kell haladnod, mert ez egy átok, egy bilincs. Talán eltörhetetlen, megszakíthatatlan az idő által szerződtetett kötelékünk. Sok mindent nem tudok. Még most sem. Sok kérdésed meg tudnám azonban válaszolni, de nem biztos, hogy mindenre akarod a választ, vagy épp tudnod is kell. Ne siess, ne siettess. És ne félj! Ez most a legfontosabb! Emelt fővel tedd, amit kell, ne nézz vissza, ne is tekints túlságosan előre, mert a tükör, amit most mutatok ezen levéllel neked, tudom, hogy csalódást kelt, és megijeszt. Én... bármennyire vicces és hiteltelen is lesz tőlem, mégsem vagyok olyan ijesztő, mint azt az első benyomásom kelthette benned. A lelkem elvesztett és elvesztegetett darabkáit tapasztalatokkal, döntésekkel, nézőpont és szemléletváltásokkal kompenzáltam, mely el is vett, és adott is hozzám egy keveset. Bennem is megvan még, mely benned most oly nagy hévvel tombol, lángol. Igaz, parázslik csupán, de él még bennem a szeretet, a remény, ez empátia, és nem gyűrt le teljesen a gyász, a harag, az elkeseredés, a magány és a fájdalom... :) Harcolok ellenük, foggal-körömmel! Újfent megtalálom majd önmagam, meg fognak engem is találni, egy földi angyal képében. Vissza fogom szerezni, amit elvesztettem, még ha nem is teljesen, az egészet. Vissza foglak szerezni téged!  De addig is...

Nem lehetek örökké a Hősöd, kölyök...
Legyél egy kicsit te az enyém, amíg szükségem van rá

Tisztelettel:
Én, aki egykoron Te voltál