Ahoy Jónépek!
Üdvözletem minden kedves tudatosan és véletlenségből erre tévedőnek!


(Aki esetleg eddig lemaradt, annak kötelező kattintás IDE, és így már egykettőre tudni fogja mi merre hány méter.)



Oké, ez azért már alaposan feladta nekem a leckét. Nem is igen gondoltam és hittem, hogy fejtörést fog okozni a kérdés számomra, pláne, hogy ennyire. De sikerült neki, és elég sokáig kellett gondolkodnom rajta, valamint kikérnem pár ember véleményét is ezt illetően, mondván, hogy több szem többet lát, nagyobb rálátásom legyen a problémára. (Nem. Nem ilyen sokáig, szimplán csak most írom eme posztot, a válasz, szerencsére és természetesen hamarabb megfogalmazódott bennem.) És persze igen, nem nagy spoiler, végül sikerült. Különben nem írnék. Olyan aztán nem lesz, hogy ne tudjak választ adni a challenge alatt valamire. Most pedig pontot teszek eme kérdés végére végre.

És hogy miért volt nehéz? Kérdezhetné jogosan a nagyérdemű. Azért, mert ez egy mocskos troll :D Alábecsültem, nem tekintettem rá potenciális veszélyforrásként, mint amúgy 1-2 kérdésre, ami még később fog következni. Szokásomhoz híven ennél sem emlékszem, hogy anno milyen választ is adtam rá, így az sem volt kampós botos kapaszkodóm. Az ember azt hinné, hogy sokkal nehezebb dolga lesz (önismeret ide vagy oda) azzal, miért is kap állandóan bókot, a negatív aspektust, az ignorációt, stb. pedig hamarabb képes lesz előbogarászni, már csak dacból is, noha ez pont fordítva csapódik le. A kérdés lényege az volt, hogy egy olyan pozitív, vagy semleges VALÓS! tulajdonságot kellett találni, amit sokan észrevesznek, látnak rajtad/benned, de sosem teszik szóvá. És ide bele kell érteni az elmúlt évek emberi kapcsolatait is a múltból, tehát egy olyan extrém ritka tulajdonságra kellett rátalálni, ami mindeddig valahogy kicsúszott mindenki keze közül, és nem csúszott ki a szájukból. (Vagy esetleg 1000-ből egyszer-kétszer). Szóval igen, hiába jöttek az ötletek, minduntalan rá kellett jönnöm, hogy azért már kaptam bókot, meg a következőért is, meg az azutániért is, ezt meg csak maximum én gondolhatom így. Vagy esetleg az, amiért sosem kapsz dicséretet, nem is létezik? Te képzeled be saját magadnak? Elhiteted önnön személyeddel, hogy látsz-érzel valamit, ami közben nem fedi a valóságot, éppen ezért pedig a külvilág sem fog soha visszareflektálni rá? Nem. A kettő között lehet különbség. Nyilván, vannak olyan helyzetek, hogy az a kvalitásod, amivel rendelkezel, hiába is jó dolog, annyira általános, megszokott, és nem kiemelkedő, hogy senki sem fog téged érte megdicsérni, mert a társadalomban evidens, hogy így teszel normál esetben. Na, ugye, hogy nem is olyan egyszerű?

Lefeküdtem egy napon éjjel aludni, és akkor jött az isteni szikra, mikor nem számítottam rá, nem görcsöltem az egészen. Megvilágosodott fölöttem az a képzeletbeli villanykörte, a szemeim pedig felpattantak, számon őrült vigyor terült szét, és éreztem, hogy megvan! Sikerült! Igen, ez jó lesz, ez lesz az, ennek kell lennie! Megleltem a válaszom!

Bár ez már hetekkel ezelőtt történt, az eufória már rég elpárolgott belőlem. Ez olyasmi, amit észrevételem szerint nemigen szoktak külön megjegyezni, vagy megdicsérni valakin-valakiben (csak ha ebben az ágban dolgozol, vagy ilyen céljaid vannak), de mégis érezhető a jele, ha tetszik valakinek, vagy felfigyelt rá. Kimondani azonban nem nagyon szokták, én talán még sosem mondtam senkinek, bár ezt nem kopognám le. A lényeg, hogy erre az emberek többsége nem bókkal, dicsérettel reagál verbálisan, sokkal inkább nevetéssel, érdeklődéssel, és bekapcsolódással. Igen. Ami miatt sosem kapok bókot, az a humorérzékem, vagy még specifikusabban a fekete humorom. Persze, nyilván erre nem minden ember nyitott és vevő, vannak, akiknek szegényes a humorérzékük vagy a felfogókészségük, így erre partner is kell. De ha megvan, akkor sem garantált, hogy lesz közös nevezőtök. Ejj, nehéz ez a popszakma...




Mára ennyi!
Osztani, másolni, kedvet kapni ér!
Maradok mindenkinek tisztelettel: Đelor!
Sziasztok!