Üdvözletem minden kedves tudatosan és véletlenségből erre tévedőnek!


(Aki esetleg eddig lemaradt, annak kötelező kattintás IDE, és így már egykettőre tudni fogja mi merre hány méter.)


Sokféleképpen lehet gondolni erre a kérdésre, és fejtegetni. Lehet úgy is, mint ahogyan a szó szerinti cím is sugallja, vagy akár, hogy "amit reményeim szerint soha nem kell -többet-újra- megtennem". Mindkettő variáció teljesen más választ követel meg tőlem, ezért ketté is fogom bontani, és mindkettőre betyárbecsülettel válaszolni is fogok.

Amire még nem volt példa az életem során, és nem is akarom, hogy legyen, valamint esetlegesen félek-rettegek tőle, hogy bekövetkezzen, és meg kelljen tennem emiatt valamit, az talán főképp maga azon súlyos döntések velejárója, amik előbb-utóbb mindenkit elérhetnek, mert egyáltalán nem olyan ritkák, mint ahogy azt az ember hiszi. Ilyen például:

*Dönteni a születendő gyermekem, vagy párom életét illetően.
*Dönteni, hogy valakit, aki számomra fontos, lekapcsoljanak-e az életben tartó gépekről.
*Dönteni, hogy esetleges tűz esetén kiket és miket mentsek ki, mire lenne elegendő időm, és vajon helyesen cselekednék-e ilyen szituációban.
*Döntéseket hozni életveszélyes és balesethelyzetekben.
*Olyan döntéseket hozni az életem során, amivel súlyos bűnt követnék el, és börtönbe kerülnék.
*Illetve akár mondhatnám azt is, hogy elvenni egy ártatlan életet, hajléktalanként az utcán élni, vagy ilyen olyan végtagveszteségekkel, komolyabb betegségekkel-fogyatékokkal együtt élni, feldolgozni azt.

Persze most okkal mondhatnák sokan, hogy ezekből az szűrődik le, hogy nem érzem magam elég erősnek, rátermettnek, hogy felnőttként ilyen scenariokat kezeljek, vagy vezényeljek le, de erről szó sincs. Szimplán, most őszintén, ki a franc akar ilyesmiket átélni az életben? Senki. Ha úgy alakul, igenis oda fogom tenni magam, és úgy cselekedni, hogy végül ne bánjak meg semmit, okosan mérlegeljek, döntsek, és kivitelezzek. Az ilyen élethelyzetek is képesek megmutatni, hogy ki milyen fából van is faragva, és milyen ember, úgy igazán.

Most pedig következzék a másik megközelítés. Ezek nyilvánvalóan saját tapasztalatokból, emlékekből és fájdalomból, vagy veszteségből adódóan adják magukat, és sokan tudnak majd azonosulni velük. Nem nagyon kell majd őket tovább ragoznom, és ezek is sajnos, nem sajnos az élet azon keserű tartozékai, amik útjaira mindenki rálép egyszer-többször, de ilyen-olyan formában bizonyosan.

*Eltemetni bárkit, vagy temetésre menni.
*Szomorúságomban, fájdalmamban sírni, zokogni.
*Olyan szinten negatívan hatni közvetve, vagy közvetlenül egy számomra közel álló, fontos ember életére, hogy azzal súlyos károkat, problémákat okozzak neki.
*Szakítani valakivel.
*Állatoknak fájdalmat okozni.
*Megsiratni valakit.
*Olyan mély depresszióba esni, hogy szuicid gondolataim legyenek.


Mára ennyi!
Osztani, másolni, kedvet kapni ér!
Maradok mindenkinek tisztelettel: Đelor!
Sziasztok!